Családállítás történetek

Az alábbiakban családfelállítással kapcsolatos tapasztalatokat olvashatunk. Egyesek levélben számolnak be, mások elbeszélésben mondják el élményüket. Van, aki névvel, van, aki név nélkül vállalta.

Dr. Angster Mária részére

Kedves Mária!

Egy pár sorban leírnám a lényeget, ami történt a hétvégén. Előzmények. Amiért Hellingerre jöttem, az az volt, hogy egy terápia végén járva úgy éreztem, bizonyos kötődéseket nem tudtam átlépni. Ez életem során leginkább abban nyilvánult meg, hogy képtelen voltam férfiakkal tartós kapcsolatba kerülni.

életútban: pár hetes-hónapos voltam, amikor édesanyám elmondása szerint édesapám meghalt, és én dajkaságba kerültem. Szerelemgyerek voltam. 6 éves koromban visszakerültem édesanyámhoz, ő közben férjhez ment, de soha nem tudtam kapcsolatot kialakítani vele. Amikor nevelőapám nőként fordult felém, felvállaltam, mert úgy éreztem, ha elmondom, anyámék elválnak, és szétesik a család.

Az állításon édesapám, édesanyám és én kerültem fel. Szerintem a világtörténelem egyik leggyorsabb állítása volt. Szinte mire észbe kaptam, már benn is voltam a színen. (Innentől kissé zavarosak a dolgok.) édesapám felé elmondtam, mennyire hiányzott, mennyire szeretem, és mennyire fáj, hogy nem tudott megvédeni. édesanyám (aki szintén zokogott – bár ez lehet, hogy csak nekem fontos) elmondta, hogy mindig a halott szerelmét látta, ha rám nézett. Neki is elmondtam, mennyire fáj, hogy nem tudott megvédeni, hogy elhagyott, hogy egész életemben féltem közel engedni bárkit is magamhoz, nehogy megint át kelljen élnem annak a fájdalmát, hogy elveszítem.

Az oldás mondata valami olyasmi volt, hogy nézze el nekem, ha én nem veszítem el, ha meg tudom tartani azt, akit szeretek. Másnap reggel azzal az érzéssel ébredtem, hogy felnőttem, felelős vagyok a sorsomért - de csak azért. érdekes, újszerű, megkönnyebbült érzés volt. és valami nagyon mély belső nyugalom, felszabadultság társult hozzá. Vasárnap este már nem voltam ennyire felhőtlen, nem is értettem. Először arra gondoltam, talán nem oldódott el minden mégsem, és később szükség lesz még egy Hellingerre. Aztán megpróbáltam "mögéérezni" a dolgoknak, és rájöttem, hogy valószínűleg maga a kötés hiányzik! Egész életemben kapaszkodtam valakibe (ha anyámba nem lehetett, hát másba) és most hiányzik, mint ahogy talán egy eldobott mankó nélkül is furcsák az első lépések. Szokatlan, kissé talán ijesztő is, hogy megállok a saját lábamon, és innentől magam felelek az életemért. Mert ahogy olvastam: a kötések eloldódnak, de hogy az ember mit kezd ezzel, az rajta áll. Kaptam egy esélyt, hogy visszakerüljek az élet sodrásába, ahonnan nagyon régen kibillentem.

Ritka jó érzés lehet egy új élet esélyéhez hozzásegíteni az embereket. További sikeres munkát kívánok!

Szia, Csilla

Erős kishitűségben szenvedek, és párkapcsolataimban is problémák vannak. Gyermekkoromban nem volt senki, akihez igazán tartozhattam volna.... Egyedül voltam, bár voltak szüleim. Anyukám császárral "szült" meg, így hiányzik belőle az az igazi anyai ösztön, ami a szülés pillanatában teljesedik ki igazán... Igaz, emiatt egy hatalmas traumától menekültem meg, mivel átaludtam a születést. Apukám alkoholista volt és nem nagyon törődött velem. Ezért egyedül voltam. Egyedül építettem fel a saját világom, amiből mindig hiányzott valaki. Az Egomban hatalmas űr keletkezett, amit a mai napig nem orvosoltam.. Ez az űr vonzza azokat az embereket az életembe, akiknek hatalmas plusszuk van, akik maximálisan ragaszkodóak, mivel az egom szerint nekem ilyen társra van szükségem. Viszont az alap létezőt, aki valójában vagyok megfojtja ez a túlzott ragaszkodás és figyelem. érdekes és gyilkos ellentét ez . A teendő nem más, mint önmagamban felépíteni a családom. Amire jó módszer lett a családfelállítás. érdekes és roppant hatásos módszer a gyermekkori problémáim letisztázására és megoldására. Kiegyensúlyozott, egyenrangú társ, amire valójában szüksége lehet egy egészséges embernek (bár egy igaz létezőnek nem is nagyon kell társ, de ez más téma).

"Felállítottam" a családom és visszaállítottam a harmóniát, ami gyermekkoromban felborult. Most már biztos vagyok benne, hogy a gyors változási időszak elkezdődött, kicsit rásegítek és minden rendben lesz.

Kedves Mari, itt küldök két sikersztorit az állításaimból.

Az első állításon édesapám szüleit állítottuk, akiket ő nem ismert, mert árvaházban, majd nevelőszülőknél nevelkedett. Tehát apai ágon egy űr volt bennem a rokonságot illetően. Amikor ránéztem a soha nem ismert apai nagyszülők "megszemélyesítőire", teljesen akaratom ellenére elkezdtem sírni, majd az oldó mondatok és ölelések után kivirultam, fülig ért a szám.

Amikor aznap este lefeküdtem, és a sötétben fekve vártam, hogy álom jöjjön a szememre, egyszer csak egy nagy energiahullám zúdult a törzsem bal oldalába és feltöltötte azt jóleső erővel. így aludtam el. Másnaptól olyan energikusnak éreztem magam, mint amikor még évekkel ezelőtt rendszeresen sportoltam. Ezen kívül az utcán járva-kelve, járműveken utazva más szemmel néztem az idős emberekre. Korábban közömbösen, néha türelmetlenül vagy sajnálkozva néztem rájuk, most viszont olyan halvány "háttérérzéssel" a lelkemben, mintha mindegyik egy kicsit a nagyapám/nagymamám lenne. Ezen keresztül egy kicsit meglegyintett az az eszme, hogy mit is jelenthet az, hogy az egész emberiség egy tőről fakad.

A második állításon a szüleimet és magzatként elhajtott kistestvéremet személyesítettük meg, mivel úgy vettem észre mások állításaiból, hogy a testvérekkel kapcsolatos jelenetek engem, az egykét, mélyen megérintettek. úgy sírtam a testvéremet megszemélyesítő hölgyet átölelve, mintha tényleg egy rég elvesztett testvért gyászoltam volna, de aztán az oldások után, jó mély sóhajtások közepette megkönnyebbültem és mosolyogtam. Este lefekvéskor rájuk gondolva (anya, apa, kistestvér) kellemes melegséget éreztem magamban és önkéntelen mosolyra húzódott a szám. Amikor a későbbiekben rossz kedvem volt, csak rájuk gondoltam, és újra megjelent a melegség és az önkéntelen mosoly. Ezeket küldöm, és sok sikert kívánok a könyvedhez.

Szia: István