Ahogy ideje van mindennek, úgy ideje van a gyerekvállalásnak is. Egyeseknél rögtön jön a baba. Mások évekig próbálkoznak, de a hónap adott napján rendre kiderül, hogy már megint nem sikerült.

Egy idő után felmerül, hogy talán valami baj van. Mi lehet a baj? Ki kell deríteni.

Mennek nőgyógyászhoz, belgyógyászhoz, endokrinológushoz, urológushoz. Van, hogy az orvosok találnak a háttérben valamilyen szervi okot, ami kezelhető. Megtörténik a kezelés, a műtét, de sokszor ez sem hozza meg a várva várt eredményt. Az esetek egy részében pedig egyik félnél sem találnak semmilyen testi okot. Akkor mi lehet a baj? Lelki oka lenne annak, hogy nem érkezik meg a várva várt gyerek?

Ilyenkor óhatatlanul felmerül a kérdés: én vagyok a hibás? Miért tud más akkor is megfoganni vagy nemzeni, amikor nem is akarja? Miért pont nekünk nem sikerül? És persze jönnek a gyötrő érzések, a kudarc, a szégyen, a reménytelenség. Közben jönnek a kérdések a környezetből, hogy na, mikor jön már gyerek? Az együttlétek is főleg az elkeseredett próbálkozásról szólnak már, és egyre kevesebb bennük az öröm.

Vannak, akik pszichológushoz mennek el először, azt kutatva, hogy milyen lelki oka lehet a baba késlekedésének. Igen gyakori ugyanis, hogy a saját életben megélt trauma, elszakadás, hiány, vagy valamilyen más negatív élmény áll az útban. Ezeket ki kell deríteni, és fel kell dolgozni ahhoz, hogy a múltunk ne kényszerítse rá magát a jelenünkre és a jövőnkre. Olyan élményekre gondolunk, mint például a nehéz születés, a csecsemőkori vagy kisgyerekkori elszakadás valamelyik szülőnktől, a bántások, hiányok, veszteségek, melyek következtében az emberben még mindig túl hangosan sír az egykori kisgyerek, és nem hagyja, hogy maga is szülővé váljon, amíg nem jutott túl érzelmileg a gyerekkorán.

Mások pedig a családállítással kezdik el keresni a lehetséges lelki okokat. A családállítás – mint az ismertető fejezetben is olvashatjuk majd – azon a tapasztalaton alapul, hogy mindannyian össze vagyunk kötve szűkebb és kiterjedt családunk tagjaival. Mintha lenne egy rejtett információs háló, ami minden családtagról minden információt tartalmaz. A háló működésének sajátja, hogy ha valakinek nehéz sors jutott, akkor azt egy később született családtag megismétli. Így könnyen előfordulhat, hogy nem azért tűnik meddőnek valaki, mert arra van egy saját oka, hanem azért, mert az egyik felmenőjétől elvette a sors a gyerekszülés lehetőségét, és ő – anélkül, hogy erről a történetről tudna – szolidaritást vállal vele. „Ha neked nem lehetett, nekem sem lesz, osztozom a veszteségedben” – mondja többnyire tudattalanul a lelkében. Olyan is van, hogy az illető családjában generációkkal előbb meghalt valaki gyerekszülésben vagy elvesztette a gyerekét, és ő erről nem tud. Mégis ott van benne mindennek a lenyomata, és ezzel a rejtett tudással a lelkében az alakul ki benne, hogy „ha a gyerekszülés az életem végét jelenti, akkor én inkább maradok gyerek nélkül”, vagy „ha nincs gyerekem, akkor halott gyerekem sincs”. Ezeket a tudattalan fogadalmakat és téziseket deríti fel többek között a családállítás, ugyanis kényszerítő erővel irányítják az ember életét, méghozzá oly módon, hogy maga sem érti, miért úgy alakul a sorsa, ahogyan ő nem szeretné.

A fentebb említett fogadalom – „nekem sem lesz gyerekem, ha tőled elvette a sors a lehetőséget” – különösen erős lehet, ha az, akinek ezt megfogadjuk, a szüleink vagy a nagyszüleink előz? fontos párkapcsolata, akit azért hagytak el, mert nem lehetett gyereke. Könnyű belátni, hogy ha ők tudnak nemzeni vagy szülni, akkor mi nem élünk, tehát az ő veszteségüknek köszönhetjük az életünket.

Másnak a testvére született betegen, és a saját bőrén tapasztalta meg, milyen az, amikor beteg gyerek születik, akinek az ellátása a szülők összes figyelmét, sokszor az egész életét igénybe veszi, és az a jutalom is elmarad, hogy lássák a gyereknevelés éveinek eredményét. Nem csoda, ha egyrészt az él benne, hogy inkább lemond arról, hogy gyereke legyen, annak érdekében, hogy ne kelljen beteg gyereket világra hívnia, és ne kelljen élete végéig ápolnia. Másrészt ott él benne a szolidaritás a testvérével, akitől elvette az élet annak lehetőségét, hogy boldog szülővé válhasson, így ő sem meri elfogadni a szerencséjét.

Ebben a könyvben a gyerektelenség azon okaiból győjtöttünk össze egy csokorra valót, amelyekre, ha csak a saját élettörténetet vizsgáltuk volna, valószínőleg nem derült volna fény. Ha sikerül megtalálni a gyerekvállalás útjában álló tudattalan fogadalmat, akkor azt fel is tudjuk oldani, így az elveszíti addigi kényszerítő erejét. Következésképpen szabaddá válik az út a baba előtt.

Nézzük tehát, miről lesz szó!

Mivel sokan a nőgyógyászukat keresik fel először, megkérdeztem néhány nőgyógyászt, mit tapasztalnak ők. Benne van-e a szakmai köztudatban az, hogy a lelki okok hatással vannak a test mőködésére, és ha ilyesmit tapasztalnak, mit tudnak tenni?

Biztosan sok olvasónknak van már saját tapasztalata a családállításról, de talán nekik is hasznos lesz az a rövid ismertető, amelyben átvesszük-átismételjük a módszer alapjait. Az pedig, aki ebben a rövid fejezetben ismerkedik meg vele, a könyv végén található irodalomjegyzékben talál magának további olvasnivalót. Persze a könyvek nem helyettesítik azt, amikor valaki élőben tapasztalja meg a módszert és mőködését.

Majd következnek a történetek. Vannak közöttük olyanok, amelyekben egy konkrét oka volt az addigi gyerektelenségnek, más esetekben pedig több ok fonódott össze egymással. Ezeket az okokat, amelyeket már az imént elkezdtünk felsorolni, két nagy csoportra oszthatjuk.

Az első csoportba kerültek az eredeti családból származó okok. Ezek olyan megtörtént események, sorscsapások, amelyekről az érintett vagy tud, vagy nem. Ám ha nincs is racionális tudása a tragédiáról, mivel a lelkében össze van kötve a családjával, rejtetten ott él benne ez a tudás is. Utólag, az ok felderítése után logikusnak tűnik az a tézis, hogy ha lemond a gyerekvállalásról, akkor azzal megakadályozza, hogy az adott esemény vagy helyzet az ő életében is bekövetkezzen.

Ilyen sorscsapás például az, amikor halva születik vagy meghal egy kisgyerek. „Ha nincs gyerekem, halott gyerekem sincs” – „mondja” ilyenkor a lélek. Az is nehéz sors, ha az anya belebetegszik vagy belehal a szülésbe. „Inkább élnék még gyerek nélkül” – fogalmazódik meg sokszor tudattalanul a nőben, illetve „én inkább nem ölöm meg a feleségemet azzal, hogy teherbe ejtem” – mondódik ki a férfiben. Hasonló helyzethez vezethet az is, amikor egy gyerek megszületik, majd röviddel utána meghal az apa, vagy valamilyen okból elhagyja az anyát, aki egyedül marad a gyerekkel. „Én inkább lemondok a gyerekről, és megtartom a páromat” – alakulhat ki a mondat egy később születettben akkor is, ha a történetről az eszével nem is tudott.

A háborúk nehéz ideje már – illetve a családállítás szempontjából még csak – három-négy generációnyi távolságra van tőlünk az időben. A családi lélekben az első három-négy generáció tagjait erős szálak kötik össze egymással akkor is, ha soha nem találkoztak a nagyszülőkkel és a dédszülőkkel. A tőlük kapott élet a sorsuk lenyomatával együtt ott van bennünk egynegyed vagy egynyolcad részben. Ha például egy nőt ezekben a generációkban megerőszakoltak, és ebből született gyereke, akkor az hosszan ott él a családi emlékezetben még akkor is, ha az eseményt eltitkolták.

Ha már a háborúknál tartunk, ott él a család emlékezetében az a rengeteg gyerek is, akinek a szülei számára nem volt más választás, mint hogy a gyereküket – annak érdekében, hogy megóvják az életét – odaadják valaki másnak. Ez az egyik legnagyobb szülői áldozat, aminek az emléke ott él a később születettek lelkében, és könnyen kialakítja bennük szolidaritásból azt, hogy „A saját fájdalmadat választottad, lemondtál a gyerekedről, hogy megóvd az életét. Én is lemondok arról, hogy gyerekem legyen, hogy osztozzak a veszteségedben.”

Van, aki nem kényszerítő és a gyerek életét veszélyeztető körülmények miatt mondott le a gyerekéről. Ha úgy adnak örökbe egy gyereket, hogy annak nincs nyomós oka, vagy ha az egyik szülő otthagyja a gyereket és eltűnik az életéből, az súlyos bűnnek számít, amiért vezekelni kell. Látni fogjuk, hogy ha valaki nem vezekel a tette miatt, akkor egy később született magára vállalja ezt a bűnt, és vezeklésképpen akár arról is lemondhat, hogy saját gyereke legyen.

Előfordul az is, hogy valaki veszélyezteti a gyereke életét, például szerelemféltésből a gyerekkel együtt követ el vagy próbál meg elkövetni öngyilkosságot, illetve ezzel fenyegetőzik. Ez pedig a családállítás tapasztalatai szerint akkora bűn, hogy egyrészt a gyereke életét veszélyeztető szülő eljátssza a szülőség jogát, másrészt egészen biztosan lesz a családban egy vagy több később született, aki gyerektelenséggel vezekel majd érte.

A vezeklés témájához tartozik az is, amit már említettünk: ha valaki azért születhetett meg, mert valamelyik szülője vagy nagyszülője, esetleg dédszülője előző fontos kapcsolata vagy házastársa meddő maradt.

Többen jöttek már hozzám családállításra azért, mert a második gyerekük nem érkezett meg. Ilyenkor derülnek ki olyan történetek a családból, hogy valakinek baj lett a második gyerekével, például a második gyerek születése után maradt egyedül vagy betegedett meg az anya, illetve a második gyerek szülése került az életébe. Az ok kiderültével ismét csak logikusnak látszik a tudattalanul vagy tudatosan levont következtetés: „ha nincs második gyerekem, akkor mindez velem nem fordul elő”.

És persze ott van a méhen belüli ikervesztés, amiről másik könyveben, az Ikertörténetekben olvashattak. Sokan nem egyedül, hanem egy vagy több ikerrel együtt indultak neki az életnek, de csak egyedül tudtak megérkezni. A születés előtti élet emléke a prenatális pszichoterápia egyre jobban kutatott területe. Nem tudjuk, milyen mechanizmusoknak köszönhetően lehetséges ez, de az életben maradt iker egy jól vezetett hipnózisban minden emléket fel tud idézni – tehát ott él az iker haldoklásának és halálának az emléke a tudattalanjában. Igy – hogy az előző témához kapcsolódjunk – ott él benne az a tézis is, hogy „a második gyerekkel baj lesz.”

Természetesen ott él benne az a tézis is, hogy egyáltalán, „a gyerekkel baj lesz”. Több szerző szerint ott munkál benne az a félelem, hogy ha gyereke születik, akkor a várandósság és a szülés alatti, valamint a szülés utáni időben, ebben a másállapotban megnyílik a tudattalanja, és felszínre tör belőle a születése előtt átélt halál emléke, s ezt nem fogja még egyszer kibírni. A lélek úgy akadályozza meg, hogy újra át kelljen élni ezt a traumát, hogy nem engedi a testet nemzeni vagy megfoganni.

Ezzel elérkeztünk a gyerektelenség okainak második nagy csoportjához – a saját életünkből származó okokhoz.

A családállítás nemcsak a múltból átvett terhekkel foglalkozik, hanem a saját élettörténettel is, ami mind a pszichoterápiának, mind a családállításnak közös munkaterülete. Mint ahogy szó lesz róla, sokszor javasoljuk, hogy a családállításban feltárt okok feldolgozását pszichoterápiában lenne érdemes folytatnia az illetőnek.

Az imént említettük, hogy a méhen belüli élet emlékei ott vannak az ember tudattalanjában. Ha valaki testileg-lelkileg nehéz terhességből született, vagy nehéz volt a születése, akkor annak ott van a lenyomata a lelkében.

Ha valakit korán elszakítottak az anyjától vagy a családjától, az a trauma ugyancsak a gyerekvállalás ellen hat.

Arról már volt szó, hogy mekkora trauma, amikor valakinek meghal a testvére – „ha nincs gyerekem, halott gyerekem sincs”.

Sokszor látjuk azt is, hogy ha az érintett előtt egy vetélés vagy abortusz volt a testvérsorban, igaz lehet az a mondat, hogy ha az előző gyerek életben marad, akkor az érintettre már nem kerül sor. Ez a helyzet is kiváltja a lélek hőségét, és a tézis valahogy így hangzik: „Annak köszönhetem, hogy élek, hogy te nem élsz. Nincs jogom teljes életet élni, ha neked semennyi se jutott.”

A saját életünkben előfordulhatnak olyan további események, helyzetek is, amelyek akadályozzák a gyerekvállalást. Ilyen az, hogy ha valakinek nincs jó kapcsolata a szüleivel, még mindig fájnak neki a gyerekkori sebek és hiányok, akkor maga is nehezen tud szülővé válni.

Az is lehet, hogy bizonytalan a párkapcsolata, vagy az anyagi biztonság hiányzik. Ezek reális okok – persze előfordulhat, hogy a háttérben ott rejlik egy olyan felmenő iránti hőség, aki gyereket szeretett volna, de az akkori kapcsolati nehézségek mellett, illetve abban a nehéz anyagi vagy történelmi helyzetben nem tudta a gyereket vállalni. Ilyenkor ezt a szolidaritást oldjuk fel, remélve, hogy ezután talán a gyakorlati akadályokat is sikerül elhárítani.

Az is alapvető fontosságú, hogy ha valakinek abortusza volt, akkor azt el tudja vállalni és el tudja gyászolni. A saját abortusz állhat számtalan tünet és akadály, kapcsolati nehézség hátterében, a gyerekvállalásnak pedig az egyik kitüntetett gátja.

Végül, ha valakinek meghalt a gyereke, vagy elvetélt, és ezt még nem sikerült elgyászolnia, feldolgoznia, illetve a lelke még mindig retteg attól, hogy ez ismét előfordulhat, akkor megint csak késik a baba.

Ebben a könyvben történeteket olvashatunk. Történeteket arról, hogy mivel érkeztek a résztvevők az állításra, hogyan derült ki az állítás során, hogy mi okozta náluk a baba késlekedését; majd olvashatjuk a beszámolóikat arról, hogyan élték meg a közös munkát, mit eredményezett náluk a tudattalan fogadalom feloldása – és sokszor olvashatunk arról is, hogy megérkezett a baba. Itt jegyezzük meg, hogy a neveket természetesen megváltoztattuk, mint ahogy azokat az adatokat, jellemzőket is, amelyek a történet szempontjából lényegtelenek, ám könnyen felismerhetővé tették volna az illetőt.

A gyerektelenség okainak listája korántsem teljes. Azokat válogattuk össze ebben a kötetben, amelyekkel gyakran találkozunk, remélve, hogy sokan magukra, illetve a saját életükben ható gátló tényezőkre ismernek bennük. És ha már kirajzolódik az ok, a megoldás is kirajzolódhat.

Ezt kívánjuk a gyerektelenség témájában érintett olvasóinknak: találják meg az okot és a megoldást, s ha az a sorsuk, érkezzen meg hozzájuk a gyerek, akinek helyet csináltak a szívükben és az életükben. Ha pedig mást akar tőlük az élet, akkor értsék meg, mi miért történt velük. Jó tudni, ha nem rajtuk múlt az, hogy nem lett gyerekük. Az életben nagyobb erők hatnak, amelyekre sokszor nincs befolyásunk. A megértés nagy lépés az elfogadás felé, és segít abban is, hogy miután sikerült elgyászolni a gyerekkel kapcsolatos álmaikat, valami szép és értelmes dologra tudják fordítani a gyerekre szánt energiát, és sok ember hasznára és örömére éljék az életüket.

A második rész végén felsoroljuk azokat a forrásokat, amelyekből szó szerint, illetve tartalmilag idéztünk. A zárójelbe tett számok a 189. oldalon kezdődő Irodalomjegyzékre utalnak. Mivel a szerzők többnyire ugyanazokat a tapasztalatokat osztják meg az olvasókkal, nem írtuk ki minden mondat mögé, hogy az ki mindenkinél szerepel, mert a sok hivatkozás olvashatatlanná tette volna a szöveget.

A könyv harmadik részében először két vendégszerzőnk, a téma neves kutatói ismertetik, hogy mit tart a pszichológiai kutatás napjainkban a funkcionális meddőség hátterében álló pszichés okokról.

Végül pedig egy hatásvizsgálatról olvashatnak, három kutató munkájáról, aki a szerző állításait értékelte, melyek közül több e könyvben is szerepel. Ezzel a családállítás módszerének hatékonyságát szándékoztuk statisztikai adatokkal is alátámasztani.

Vissza az elejére